Takes You Good Places

A blogon megint nem állítottam skint őszre, de most ősz-intén letojom.

A posztot eredetileg szeptember 17-én írtam.

Ma éjjel meghalt a nyuszink. Tegnap délután még vígan sorbanállt a nasiért, este elutasította a kedvenc máltapaszta-jóllétcsekkoló nasiját, hajnal négykor meg elment. 
Az elmúlt fél évben kétszer is volt neki ilyen epizódja, természetesen mindig estére időzítve, de a szokásos nyuszis elsősegélycsomaggal (tüzetes fizikai átnézés, hogy nem valami más-e a gond, görcsoldó, masszírozás, melegítés, gondoskodó, de nem tolakodó jelenlét) megoldottuk.

Nekünk nem pusztult el még állatunk itthon, úgyhogy halvány lila gőzünk sem volt róla, hogy mihez kezdjünk vele. A cicánk, és a másik nyuszink hamvasztva lett, de ők állatkórházban mentek el, a kórházon keresztül intéződött.
Álltunk. mint három szerencsétlen a nappaliban, a kanapén kiterítve a nyuszi, hogy most mit kéne vele kezdeni. Jobb híján az amcsi filmekből vett cipősdobozos megoldás jutott eszünkbe. Fiamnak van akkora lába, amihez elég nagy doboz tartozik, így tőle kértem. Egészen balfasz érzés volt "belehajtogatni" csórit. Ez a mozzanat a filmekből általában kimarad, főleg ha nem Seth MacFarlane, vagy Ricky Gervais rendezi.

Férfiam javaslata volt, hogy mégse tegyük be a dobozba - mert mi van, ha még él -, majd csak reggel, de a kandallópárkányon szabadon hagyott tetem még hozzánk képest is abszurd lett volna. Ezzel viszont belém ültette a parát, szóval lehettem én az, aki az eddiginél is alaposabban megnézhette, hogy biztos nem él-e már. Hát ez még a hajtogatásnál is idiótábbnak érződött. 
Először azon gondolkoztunk, hogy a kertben temetjük el, de aztán a családi tanács végül úgy döntött - nem tudván megállapodni abban, hogy a nyúl "szennyezné" össze a kertet, vagy a kert a nyulat -, hogy reggel elvisszük elhamvasztatni őt is. Egész kis hamugyűjtemény kezd már kialakulni a dolgozóban. 

Szerezd meg hát mind, Urnamon!

Most meg aludni nem tudok, szóval kínomban összeszedtem a kis táljait, kitakarítottam és kitettem a teraszra az alomdobozát, összecsuktam a karámot. Nem arról van szó, hogy azonnal ki akarom törölni az életterünkből... vagyis nem tudom, hogy erről van-e szó.

A reflexek természetesen működnek. Ahogy jöttem ki a frissen kiforrázott, kiecetezett almosdobozzal a fürdőből, berögződés-szerűen odanéztem a helye felé, hogy hogy van. Aztán "ja, persze" nyugtázással fordultam egyet, gyűlt a szememben a könny, a torkomban a gombóc, és ott volt velem szemben a hamvasztásra összekészített Cipősdoboz.
Ekkor néztem meg tüzetesebben, és megmondom őszintén, a teljes fáradt fásultságból, félig még mindig sírva kitört belőlem a röhögés:

Tudni kell, hogy én a rossz dolgokat igazi késvájkálós morbid humorral tudom a legjobban feldolgozni, és hát ez teljesen spontán betalált.