Fűzfát vagdosás, szociális adósságspirál, a Mezítlábas Kert jövője

Úgy néz ki a kert, mintha egy fafeldolgozó üzemet nyitottunk volna. Az eheti, általam csak Hétvégei Rekreációs Tevékenységnek (HRT) szépített Erősen Ajánlott Kerti Munka (EAKM - ez nem is hangzik olyan jól) keretében feldaraboltuk az eddig levágott ágakat. (Jajj, hát a jegeskék arizóniai ciprus meg előtte a vattacukorfű! ❤️)

Még egy plusz ág levágására is maradt idő, így már csak 2 neccesebb és 2 könnyebb maradt. Jeeee!

Végre találtunk módot arra, hogy a biztonsági húzókötelet 5-6 méter magasságba is fel tudjuk juttatni. Tökre elegánsan egy három és fél méter hosszú fűzfaággal a létrán állva zsonglőrködve sikerült átemelni a megfelelő helyre.

Amúgy így kell 150 ezret megspórolni. Tényleg értetlenül állok a folyamat előtt, ahol 2021-ben még 60 ezerért simán kértük a fűz visszavágását és a zöldhulladék elszállítását, és az most, 4 évvel később 150 ezer Ft a zöld elszállítása nélkül. Én el nem tudom képzelni, hogy ki fizeti ezt ki. És 3-4 évente.

Ha már "el nem tudom képzelni": Emlékszem, 2020-ban, kezdőként még mindenféle kertes csoportnak a tagja voltam, és az eperfa kivágására kerestünk embert. A kommentek egy nem elhanyagolható része mondta, hogy "csördítsd össze a haverokat, együtt kivágjátok". De nekünk nincsenek ilyen haverjaink. Meg ez azt jelentené, hogy a társaság (jellemzően) férfi tagjai állandóan egymáshoz járogatnak szívességeket tenni egymásnak. "Szociális adósságspirál". "Most a Lacinál betonozunk, jövő héten a Bélánál sövényt metszünk, aztán meg a Józsinál térkövezünk. Gézánál meg támfalat kéne építeni." Biztos vannak ilyen emberek és baráti társaságok is, de mi ilyet még látásból sem ismerünk. Meg nem is a mi stílusunk ez a körbeszívességezés. Így maradt a "magad uram".

Közben azon gondolkoztam, hogy hova kéne a fűzfaleváltó hamisciprust (Chamaecyparis lawsoniana 'Imbricata Pendula') ültetni. A fűz előtt fut a "titkos út", ami a fűz lekaszabolásával már nem is olyan titkos, de azért én még nem akarom elengedni, hogy valahogy mégiscsak az lesz. Szerintem beteszem ide a képen bal alsó sarokba 2-2.5 méterre a kerítéstől. (4-5 méter szélesre és 8-10 méter magasra írják a méretét. Örökzöldeknél persze nincs végleges méret.)

Nem tudom, hogy másnak is ekkora fejtörést okoz-e a kérdés, hogy hogy integrálja a kertet a környező tájba. Kifejtem: Ha most kiállok a kertbe, és körülnézek, akkor a Gödöllői-dombság tájai vannak előttem. Ha körbeültetem fákkal a kertet, akkor nem fogunk kilátni a tájra, "bezárkózunk". Mi ráadásul egy dombtetőn is vagyunk, közvetlen közel minden lejjebb van nálunk. 

Emlékszem, hogy az angyalföldi, 10 emeletes paneldzsungel után kiálltam az erkélyre háznézéskor, és a pillanatra, amikor megfogalmazódott bennem, hogy itt akarok élni.

Ezt a képet a 2019-es karácsonyi költözésünkkor fotóztam, imádom, hogy ellátni messzire, és hogy sehol semmi.

Kertes tartalmakban mindkettőt lehet hallani "ó, itt ez a szép, végeláthatatlan táj, ADJA MAGÁT, hogy ezt nézzük!" valamint ennek az ellentéte: "ADJA MAGÁT, hogy körbeültessek mindent, és itt legyek a kis helyi oázisomban." Nekem mindkettő hozzáállás bejön. Ha mindkettő adja magát, akkor egyik se adja magát, nem? Uh, ez már a tipikus túlgondolós-spirálozás. 

Legutóbb a "tök jó nagy a kert" de közben meg "túl kicsi a kert" spirálozásomkor vettem egy kínai mamutfenyőt (Metasequoia glyptostroboides 'Gold Rush' syn. 'Ogon'), amit a mostani "adja magát, hogy lássuk a tájat" vs. "adja magát, hogy körbeültessem az egészet" spirálozásomkor meg elkapartam a kertünk bal hátsó sarkába. Hát ott már nem fogunk kilátni nemsokára. A struccpolitika majd mindent megold, haha.

Szerintem amúgy rájöttem, mi az én "bajom". A legtöbb ember kertet akar építeni, "ide kell valami örökzöld, ide kell valami cserje, ide kell 3 négyzetméternyi tipikus "igásló évelő", bemegyünk egy kertészetbe, bedobáljuk a kosárba, és tádámm, kész a kert!". Én viszont specifikus növényeket... hát ha nem is gyűjtök, hanem halmozok össze. Nekem EZ a mamutfenyő kell, meg AZ az ezüstfenyő. Talán ezért is fejlődik lassabban a kert összességében.

Ennek kapcsán egy ideje foglalkoztat, hogy milyen jövője lesz a kertnek, ha mi már nem leszünk. Azért ez nem egy többhektáros, grandiózus arborétum, ahová emberek tömegei mehetnek el egyszerre nézelődni, hanem egy sima magánkert, tehát valami ezzel méretarányos és komolyságú megóvási forma tök jó lenne.

A fiunk 22 éves, most éli a leválós, "mindent máshogy fogok csinálni, mint a szüleim, beköltözök Pestre egy lakásba, ahol semmivel semmi gond, csak élni kell" korszakát. Tökre megértem, én is ilyen voltam. Családi varázslással és némi előrelátással (ez lennék én *pukedli*) neki már van egy lakása Pesten, szóval ő már le van rendezve, épp ezért kevésbé kínoz a lelkiismeret, hogy a házat és a kertet "elönzőzzük". Ha majd akkor elege lesz az egy területre jutó emberi testek sűrűségéből és ide akar költözni, az is jó, ha nem, az is jó. Nem egy "sima telket, amivel csak a munka és a gond van" akarok rátukmálni. Ismerem ezt a generációkon átívelő tipikus csapdát, és nem akarnám ezt. Ha a kertet sikerül addigra "felfuttatni", akkor akár ki is lehetne adnia a házat, a bejövő pénzekből meg fenntartani ezt az egész hóbelevancot. De valami olyasmi foglalkoztat most legalábbis, hogy ez így itt maradjon a család tulajdonában utánunk is. Nem a ház érdekel. A házat magát - bár imádom - kis túlzással letojom, viszont a szívem szakad meg a gondolattól, hogy egy új tulaj egy láncfűrésszel végigmenve a kerten akkor a már koros, értékes és ritka fákat, "egyedeket" két perc alatt nullázza le, hogy letérkövezze az egészet a fenébe. "Fúj, mi ez a ronda növény?!" - mutat rá például a gyönyörű, karakteres, teljesen egyedi és különleges csüngő atlaszcédrusra (Cedrus atlantica 'Glauca Pendula'), és nullázza le fél perc alatt. 😱😭Aminek az értéke akkorra már akár több millió Forint is lehet.

Szóval valahogy tőlünk független, időtlen értéket kéne adni ennek a területnek, ami sokak számára fontossá válik. Aztán az is lehet, hogy ezt is túlgondolom.